Sántha Kálmán Szakkollégium

Beiratkozás - fogadóóra

Sziasztok!

Szeretnénk biztatni Benneteket, hogy erre a félévre is iratkozzatok be a Szakkoliba, ahogy ezt ősszel nagy örömünkre oly sokan tettétek. Tudjátok, nálunk félévente kell iratkozni, azonban a honlapon történt regisztrációt már nem kell megismételni a régebbi tagoknak. A tagdíj változatlanul 700 Ft/félév. Most szerdán is lesz fogadóóra, 16 és 18 óra között, a III-as koliban lévő irodánkban, ahol szeretettel várjuk az új tagokat is! Gyertek, gyertek! :)

Tanár is volt diák... - Dr. Flaskó Tibor

Az esemény kezdési időpontja 17:00-ra módosult, helyszíne pedig az Urológiai Klinika könyvtárára! Megértéseteket kérjük, és várunk Benneteket szeretettel kedden, vagyis holnap 5 órára! 

Drága Szakkolisok!

Elérkezett a félév első "Tanár is volt diák..." rendezvénye, melyen vendégünk ezúttal Dr. Flaskó Tibor egyetemi docens, az Urológiai Klinika igazgatója lesz.

Reméljük, hogy a blokkgyakorlat ideje alatt is sokan lesztek Debrecenben, és lesz kedvetek csatlakozni az eseményhez!

Első szerelem

„Igen, szerettem, így neveztem – és nevezem sajnos még mindig – azt, amit akkoriban csináltam. Tényszerű ismereteim nem voltak a dologról, minthogy korábban még nem szerettem, de természetesen hallottam beszélni róla otthon, az iskolában, a bordélyban, a templomban, és olvastam gyámom irányításával regényeket, prózában is, versben is, angol, francia, német és olasz nyelven, amelyekben bőségesen volt róla szó. Tehát mégiscsak módomban állt néven nevezni foglalatosságomat…”

Internet az orvoslásban 2.0 kurzus - Újra!

A páciensek többsége blogol, információt oszt meg betegségéről, a közösségi médiát használja arra, hogy hasonló betegségben szenvedőkkel kapcsolatot tartson: ők az e-páciensek. Annak ellenére, hogy sok időt töltünk online, egyre kevesebb orvostanhallgató és egészségügyi szakember tudja, hogyan legyen szakmailag naprakész, hogyan építsen fel egy online praxist, vagy, hogyan kezelje az e-páciensek egyre nagyobb tömegét.

Szakkollégiumi pontszerzés a TDK konferencia alatt

Kedves Szakkolisok!

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Tanács február 19-e és 21-e között bonyolítja le a 2013/2014-es tanév Tudományos Diákköri Konferenciáját. A konferencia során egyetemünk hallgatói mutatják be röviden kutatásaikat, jelen tanévben huszonhat szekcióban. Az előadások legfeljebb 10 percesek, amelyet legfeljebb 5 perces vita követ.

A Sántha Kálmán Szakkollégium kiemelt feladatának tartja a diákköri tudományos munka népszerűsítését, terjesztését.
Ennek érdekében pontszerzési lehetőséget biztosítunk szakkollégiumi pontszerzésre a konferencián való részvételért, előadóként és hallgatóként egyaránt.

Ránki Fülöp zongoraestje

2014. 02. 18-án 19 órától a méltán híres Ránki Fülöp zongoraművész estjén vehettek részt.

 

Az eseményen való részvételért 1 szakkoli pont jár.

Régimódi történet

Valentin-napon Szakkoli tagként ellátogathattok a Csokonai Színházba, ahol Szabó Magda Régimódi történetét játszák 19 órától.

Ízelítő:

Új szemeszter, új szakkolis élmények

Kedves régi és új Tagok!

 

Sokszínű kamarazene

  • Grieg: c-moll szonáta
    Fátyol Rudolf - hegedű, Duffek Mihály - zongora
     

Korányi Frigyes Szakkollégium XIX. Tudományos Fóruma és támogatás


2014. március 6.-7.-én a SOTE Korányi Frigyes Szakkollégiuma immáron XIX. alkalommal rendezi meg a Tudományos Fórumát, ahol TDK munkában részt vevő hallgatók kapnak előadási lehetőséget tapasztalatért és értékes díjakért cserébe. Az absztraktok feltöltése holnap este zárul!!! További információk az itt található felhívásban, illetve a www.harsfa.sote.hu honlapon vannak.
Erre az alkalomra Szakkollégiumunk  4-5 tag részvételi díját és útiköltségét (vonattal) támogatni tudja az NTP-SZKOLL-13 pályázat keretén belül, ezen felül minden előadót szakkollégiumi ponttal jutalmazunk.

Oldalak

Subscribe to Sántha Kálmán Szakkollégium RSS